Az animáció szak tanárai

Patrovits Tamás

Az animációs szakképzés vezetője

Animációs filmrendező, -tervező, képzőművész, művészeti szervező Budapesten született 1968-ban. Animációval középiskolában kezdett foglalkozni, majd 1987-ben Dargay Attila Az erdő kapitánya című filmjében volt fázisrajzoló szakmai gyakornok. 1994-ben végezte el a Magyar Iparművészeti Főiskola animáció és videó szakát. Készített szerzői rövidfilmeket, televíziós sorozatokat és reklámokat, a rajzi és 2D-s számítógépes animációval egyaránt foglakozik. 1995 óta tanít animációs filmkészítést itthon és a határontúl egyaránt. 2005 óta tagja az ASIFA (Association International du Film d’Animation) vezetőségének, 2013 óta pedig a KOKSZ Műhelynek, 2014 óta a MUOSZ-nak. Több éve szervez programokat az Animáció Világnapján magyarországi és erdélyi helyszíneken, a Primanima fesztivál igazgatója, rendszeresen vezet animációs workshopokat itthon és külföldön (Filmtett alkotótáboréletREklám workshop, Katowice/Lengyelország, Nicosia/Ciprus, Dubai/Egyesült Arab Emirátusok, Peja/Koszovó…). A Budaörsi Animációs Bázis és Kreatív Tér, a BABtér alapítója, művészeti és oktatási vezetője. Szívesen vállal szerepet az erdélyi magyar animáció megerősítésében. Cégei a Reanimation Studio és a Primanima Kft.

 

Péterffy ZsófiaPéterffy Zsófia

A Magyar Iparművészeti Egyetem (MOME) animáció szakán 1997-ben végzett animációsfilm rendezőként. A Zrem Filmstúdió alapítója és művészeti vezetője, a Magyar Filmművész Szövetség Animációs Tagozatának vezetőségi tagja, az Európai Filmakadémia (EFA) és a Magyar Rézkarcoló Művészek Egyesületének tagja.  Diplomája megszerzését követően kezdetben gyerekeknek alapfokon, majd 2004-től OKJ szakképzés keretében tanítja az animációsfilm tervezést és készítést.

DÍJAK: Kecskeméti Animációs Filmszemle nagydíja (2002), PRIX UIP Venezia: a Velencei Filmfesztivál legjobb európai rövidfilmje – az Európai Film Akadémia díja (2002), nomináció Európa Filmdíjra és Oscar díjra.

Vácz Péter

Tanulmányait a Képző- és Iparművészeti Szakközépiskola tervezőgrafika szakán kezdte, majd a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem animáció szakán folytatta. Az egyetem alatt részt vett az ASF  nemzetközi animációs kurzuson, majd az Erasmus ösztöndíjjal a dán The Animation Workshop iskola professzionális 3D animátori képzését végezte el. A MOMÉ-n készült Patakiskola (2010) című BA diplomafilmjét tucatnyi nemzetközi fesztiválon vetítették, Nyuszi és Őz (http://anim.mome.hu/en/films/rabbitanddeer/) (2012) című mesterszakos diplomafilmje pedig több mint 120 fesztiváldíjat nyert világszerte.

Diplomája után Dél-Franciaországban töltött egy évet a Caravel Collective  nemzetközi animációs csapat alapító tagjaként, majd Berlinbe költözött, ahol egy évig szabadúszóként dolgozott. 2013 óta a londoni Picasso Pictures  animációs cég szerződtetett rendezője. Itt készítette a James zenekar legújabb bábanimációs videóklipjét All I’m Saying, melyet több rangos fesztivál közt a Berlin Music Video Awards-on, és a Raindance Film Festival-on is vetítettek.

 

Orosz Anna Ida

Filmtörténet-angol szakpáron végzett az Eötvös Lóránt Tudományegyetem (ELTE) Bölcsészettudományi Karán 2011-ben. Jelenleg ugyanitt a Film-, Média- és Kultúraelméleti Doktori Program hallgatója. Kutatási területe az animációs dokumentumfilm elmélete és a magyar animációs film története.

A 2009-ben alapított Prizma filmművészeti folyóirat szerkesztőségi tagja. 2009 óta vesz részt a Kecskeméti Animációs Filmfesztivál (KAFF) szervezésében. A diák-, diploma- és elsőfilmeket bemutató budaörsi Primanima Nemzetközi Animációs Filmfesztivált 2012-ben Patrovits Tamással indították el.

 
 
 
 
 
 

Ráthonyi KingaRáthonyi Kinga

Ráthonyi Kinga DLA kerámikus egyetemi tanulmányait az Magyar Iparművészeti Egyetemen, kerámia – porcelán szakon végezte. Posztgraduális diplomát az Edinburgh College of Art-ban szerzett. A MOME-n doktorált.

Oktatási tevékenysége mellett foglakozik épületkerámiával, mozaikkal, kerámia szobrászattal. Hosszú évek óta szervez community art projekteket – közösségi művészeti alkotásokat. Ezekre példa Budaörsön az Illyés Gimnázium főbejárata: „az-illyés-kapuja”, s a kertjének támfalára készült munka: „az-illyés-körforgalom”.

Egyéni kiállításai voltak Edinburghban, Brüsszelben, Párizsban, Budapesten. Csoportos kiállításokon rendszeresen szerepel itthon és Európa más országaiban.

 
 
 
 

Spányik JózsefSpányik József

1972 óta tanít rajzot és művészettörténetet. Tanított általános iskolában, gimnáziumban, művészeti táborokban, felvételi előkészítőn, szakkörön – különböző korú, társadalmi helyzetű, motivációjú gyerekeknek. 1993 óta a budaörsi Illyés Gyula Gimnázium állandó tanára.

 
 
 

 

Zsolnainé Harczi Ildikó

Okleveles vegyészmérnök. A Budapesti Közgazdaságtudományi és Államigazgatási Egyetem
Gazdálkodástudományi Karán, külgazdasági szakirányon szerzett mérnök-közgazdász, a Debreceni Egyetem Vezető- és Továbbképző Intézetének, Vállalkozási Menedzsment szakirányú szakán MBA szakirányban egyetemi szakértői diplomát. Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetemen Gazdálkodás- és Szervezéstudományok tudományágban a Műszaki Menedzsment Doktori Iskolában marketing szakirányon abszolutóriumot szerzett.
Az Indra Biztosítottak és Pénzintézeti Ügyfelek Országos Érdekvédő Egyesületének négy éve a projektvezetője, pénzügyi vezetője.
Az Illyés Gyula Gimnázium és Szakközépiskola felsőfokú logisztikai menedzser-asszisztens szakképzésén 2007-től tanította négy évig a logisztika, marketing, vállalati pénzügyek, minőségbiztosítás, nemzetközi gazdaságtan, vezetési és szervezési alapismeretek, gazdálkodási-vállalkozási ismeretek tantárgyakat, majd két évig a szakközépiskolában az üzleti gazdaságtan és pénzügyi ismeretek tantárgyakat.
Jelenleg az OKJ szakképzéseken a marketing, a vállalkozási-, pénzügyi- és jogi ismeretek tantárgyakat oktatja.

 

 

Zányi TamásZányi Tamás

Hangmérnök, sound designer. Eredetileg történelem-ének-zene tanár volt, majd a Színház- és Filmművészeti Főiskola (ma SZFE) hangmester szakának elvégzése óta (1998) filmhang készítéssel foglalkozik, melynek része a helyszíni forgatási hangfelvétel és a stúdió hangutómunka is. Több tucat kis- és nagyjátékfilm hangmérnöke volt, többek között a “Hukkle”, a “Dealer”, “Taxidermia” című filmeké, részt vett a “Macskafogó2” hangi utómunkájában és számtalan rövid animációs film elkészítésében is. Kedvelt terültete a Sound Design, azaz a filmek zörej, atmoszféra és hangeffekt világának megtervezése és kivitelezése. A filmhang tanításával csaknem 6 éve foglalkozik, kurzusokat, előadásokat és hangstúdió gyakorlatot tart különböző iskolák, többek között a BKF, ELTE, SZFE hallgatói számára.

 

 

 

 

Károly IldikóKároly Ildikó

1983-ban az ELTE matematika-fizika és ábrázoló geometria szakán végzett, majd 1995-ben szakközgazdász oklevelet szerzett a Pénzügyi és Számviteli Főiskola pénzügyi szak vállalkozási szakirányán.

1983-tól 2000-ig a Vörösmarty Mihály Gimnázium, 2001-től az Illyés Gyula Gimnáziumtanára Budaörsön. Itt matematikát, fizikát, a szakképzés keretében gazdasági matematikát, az animációs képzés keretében pedig ábrázoló geometriát, színtant és optikát oktat.

 

 

Tóth András

Tóth András

Executive producereket nem képeznek sehol a világon… A szakmai munkát a Magyar Televíziónál kezdtem, ahol 1977-ben kaptam első gyártásvezetői megbízásomat. 1984-ben kaptam diplomát a Színház- és Filmművészeti Főiskolán Gyártásszervezői szakon. 1987-től 1993-ig az MTV Fiatal Művészek Stúdiója stúdióvezető-helyetteseként jónéhány induló filmművész karriert ismerhettem meg, vehettem részt azok megalapozásában. Az ezt követő években gyártási igazgatóként, producerként közel félszáz játék- és televíziós film, illetve sorozat megvalósításban működtem közre. 2009 óta dolgozom executive producerként…
A szakmai oktatást 1996-ban kezdtem az ELTE Média Tanszékén. A művészeti szakképzést mind életpálya alapozásként, mind a felsőfokú képzéshez ma már nélkülözhetetlen előtanulmányként egyaránt fontosnak tartom, ezért örömmel veszek részt benne a gyártási ismeretek oktatójaként.

 

Pikler ÉvaPikler Éva

Alkalmazott grafikus, illusztrátor. A Magyar Iparművészeti Főiskola (MOME) grafika-tipográfia szakának elvégzése után művészeti vezetőként kilenc évig dolgozott nemzetközi reklámügynökségekben.
Az interaktív médiával 1992-ben elvégzett londoni Middlesex Polytechnicösztöndíján ismerkedett meg, azóta számos weboldal létrehozásában vett részt.

2002-2010-ig tanított a MOME felvételi előkészítőjén, a vizuális kommunikáció tanszék szakmai kurzusán. 2002 óta szabadúszó grafikus tervezőként üzleti kommunikációval, illusztrátorként gyermekirodalommal foglalkozik a tanítás mellett.

 

Deák Margit GyöngyDeák Margit Gyöngy

A Győri Zeneművészeti Főiskolán szereztem 1983-ban magánének szakos diplomát, és 2011-ben mesterképzésben a Pécsi Tudomány Egyetem Művészetterápia Szakán zeneterapeuta diplomát. Szakmai fejlődésemhez sokat adtak a jelenetős művészek által tartott mesterkurzusok. 1983-ban részt vettem Elizabeth Schwarzkopf mesterkurzusán, majd később Hamari Júlia több mesterkurzusán is. Az Illyés Gyula Gimnáziumban éneket, zeneelméletet tanítok, kórust vezetek, a Kiss Zenedében magánéneket oktatok, és a Törökbálinti Gyermek Hospice Ház zeneterapeutája vagyok.   Koncertező énekművészként elsősorban itthon adok koncerteket, éneklek templomi, múzeumi koncertek keretében, de adtam koncerteket Németországban, Ausztriában, Angliában, és Svájcban is.